Murva piacvezető áron - közvetlenül a bányából

Murva

Összesen 6 termék.

A ház körüli díszkertek, az autóbeállók vagy az útalapok egyik közkedvelt alapanyaga a murva.

Mitől függ a murva ára?

A murva árát rendszerint a méret és a mennyiség határozza meg. Nyilvánvaló, hogy az osztályozatlan murva sokkal olcsóbb, hiszen kiemelés után szinte azonnal szállítható, ellenben a díszkertekbe szánt apróbb szemméretű típusok már drágábbak, mert többször kell rostálni őket, közben tisztítási folyamaton is keresztülmennek, ez pedig növeli az értéküket. Fontos szempont továbbá a murva ára kapcsán az, hogy hány köbméternyire van szükségünk belőle, hiszen minél többet rendelünk, annál kedvezőbb ár képezhető.

Murva típusok

Rendszerint dolomitból vagy mészkőből álló kőzet jellegzetesen fehéres, szürkés, nem ritkán sárgás árnyalattal rendelkezik. A zúzalék több méretben és több típusban is elérhető, ezáltal a felhasználás függvényében választható ki az adott munkához vagy funkcióhoz éppen szükséges fajta.

A murva a zúzalék méretétől függően többféle szemcsenagyságban létezik 0-55 milliméter közötti elosztásban. Így megkülönböztethetünk 2-5 milliméter közötti ágyazó murvát, 5-12 és 12-20 milliméter közötti kerti murvát, 20-55 milliméter közötti úti murvát, valamint osztályozatlan-, esetleg más néven ömlesztett murvát is.

A 2-5 milliméteres szemcsenagyságban kapható ágyazó murva az aprócska szemcseméret miatt leginkább díszítésre alkalmazandó, ezáltal sokszor találkozhatunk vele díszkertekben, azon belül is cserepekbe töltve, vagy térkövezéskor kitöltő-, esetleg vízelvezető-, netán fugázó anyagként, sőt alapozásként is, hiszen nagyszerű alapot kínál a nagyobb térköveknek, melyek így jobban szellőznek majd, hovatovább szintezhetőségük is könnyeddé válik.

Murva 2-5 mm

Az 5-12, valamint 12-20 milliméter közötti szemméretekkel megkülönböztetett kerti murva általában a legkeresettebb és leggyakrabban alkalmazott a kérdéses kőzúzalék közül, hiszen kis túlzással mindenre alkalmazható. Ennek megfelelően a dísz- vagy sírkertekben ugyanúgy megtalálható, mint például kisebb járdák, vízelvezetők, bejárók, illetve autófelhajtók kialakításánál. Leginkább azért kedvelt, mert könnyű vele dolgozni, hosszabb távon is mutatós, hovatovább jól tömörödik, ezáltal könnyen járható marad.

Murva 5-12 mm

Az úti murva – mely 20-55 milliméteres szemnagyságával a legdurvább zúzalék mindközül – ritkán alkalmazott, aminek az oka a korlátozott felhasználhatóság. A nagy méretből kifolyólag ugyanis szinte csak kisebb-nagyobb utakhoz és autóbeállókhoz használható, hiszen a díszkertekhez vagy a járdákhoz túl durva, ellenben gépjárművekkel használt helyekre a tömörödés miatt kiváló választás, pláne hogy meggátolja a talaj süllyedését is.

Murva 50 mm

Az osztályozatlan – vagy más néven ömlesztett, esetleg poros murva – 0-55 milliméteres szemnagyságig tartalmazhat kőzúzalékot, ami mellett a murvapor is megtalálható benne, ezáltal leginkább alapozáshoz, például utak vagy autóbeállók esetében használatos, ha erős és masszív felületekre, valamint jól ülepíthető és tömörülő alapokra van szükség.

Beszéljünk bármilyen típusú és fajtájú murváról, a kérdéses kőzettípus minden esetben speciális, nagy dolomit- és mészkőtartalmú rétegekkel rendelkező bányákból kerül kiemelésre. Ezek után zúzalék készül belőle, melyeket az imént említett kategóriákba sorolnak a szemcseméretük alapján.

Murva szállítás

Az egyik legnagyobb előny a murva kapcsán minden kétséget kizáróan az, hogy hosszabb távon, akár hónapokig, sőt évekig is lehet tárolni megfelelő körülmények között, így gondoskodunk róla, hogy a legtöbb típusból mindig elegendő mennyiség álljon megrendelőink rendelkezésére. Ennek köszönhetően a kisebb és a nagyobb mennyiségi kéréseket egyaránt rövid határidőkkel tudjuk kiszállítani a megadott helyszínre, bizonyos esetekben akár néhány órán belül.

A szállítást minden alkalommal billenthető platós tehergépkocsival végezzük, ami azért fontos, mert így a lerakodás kifejezetten egyszerű lesz, az autóval csak a megfelelő helyre kell állni, és az ömlesztett anyag a gravitáció közbenjárásával magától lecsúszik a platóról az emelés hatására. Természetesen megfelelő hely és környezet esetén már itt segíteni tudunk az elterítésben azáltal, hogy kisebb kupacokban, esetleg lassú menetben, folyamatosan teregetve eresztjük ki a rakományt.

Lényeges, hogy a murva házhozszállítását kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk, ezáltal telephelyünktől legfeljebb 70 kilométeres körzeten belül. A logisztikának minden esetben a mennyiségtől és a távolságtól függő költségei vannak, de befolyásoló tényező az is, hogy mekkora teherautót kell indítanunk a murva kiszállításához.

Milyen munkálatokhoz használható a murva?

A felhasználhatóság tekintetében a murva alighanem az egyik legsokoldalúbb ömlesztett anyag, hiszen a különféle méretkategóriák eltérő alkalmazhatóságot biztosítanak neki. Hogy konkrétan milyen esetekben alkalmazhatunk murvát a mindennapokban, illetve a ház körül? Lássuk a legáltalánosabb és leggyakoribb eseteket:

Murva felhasználás

Járdák

A legtöbb esetben főként járdák kialakításakor alkalmazzák a murvát a mindennapokban. Azon belül is leginkább a közepes szemcsenagyságú kerti murva a legszerencsésebb ebből a szempontból, mely rendkívül tartós és stabil megoldás lehet. Természetesen a helyes lefektetésre is nagyon fontos odafigyelni, ezáltal megfelelően mély alap, a felnövő gazok elleni fóliázás, valamint a tartósság tekintetében a szegélykialakítás sem elhanyagolható ilyenkor.

Parkolók

A járdák mellett természetesen otthoni vagy nyilvános parkolók kialakítására is ideális lehet a murvakő. Nem árt azonban figyelembe venni, hogy mennyire forgalmas helyek borítására alkalmazzuk, hiszen előfordulhat, hogy elegendő a kerti murva ebből a szempontból, de például egy vállalkozás vagy egy kisbolt előtt érdemesebb már inkább úti- vagy poros murvában gondolkodni, mely megfelelő alapozás és szegélyezés esetén akár ugyanolyan tartós megoldás lehet, mint például az aszfalt.

Ház körüli beállók, feljárók

A ház körül legalább tucatnyi különféle felhasználási módja ismert a murvának. A járdakialakítás után a legnépszerűbbek között a beállókat, illetve a feljárókat találjuk. Annak függvényében, hogy ezek mekkora forgalmat, illetve milyen önsúlyú járműveket szolgálnak ki, rendkívül fontos megfelelő murvatípust választani hozzá. Ha egy vagy két átlagos személyautó van a háztartásban, a közönséges kerti murva például tökéletes lehet ebből a szempontból, de nagyobb teherautók, vagy jelentősebb forgalom mellett nem árt, ha ehhez vastag alapozást készítünk, esetleg konkrétan a felületet is a masszívabb úti-, illetve más néven poros murvából készítjük el.

Ágyások

Természetesen a díszkertek tekintetében is kifejezetten előnyös lehet a murva alkalmazása, így például egészen látványos ágyások készíthetők belőle szinte bármilyen stílusú zöldövezetben. A kellemes fehér színnek köszönhetően mediterrán-, téli-, de japán- vagy modern kertkialakítás esetén is megállja a helyét, hiszen a murvával feltöltött ágyásokban jól mutatnak az örökzöld tuják és cserjék, a rododendronok, de akár még a különféle egynyári virágzók is. Ágyásokba jellemzően kerti murva vagy annál is kisebb szemcseméretű ömlesztett anyag ajánlott, és lényeges hozzá a megfelelő alapképzés – avagy a fóliázás –, hogy ne kerüljön gaz és egyéb szennyeződés a fehér kavicsok közé.

Sziklakertek

Ahogyan az ágyásokba, úgy természetesen a sziklakertekbe is kiváló megoldás lehet bizonyos esetekben a murva. Jellemzően esztétikai céllal a kisebb szemcsenagyságú megoldások a legjobbak, melyek könnyedén imitálhatnak kertünkben havas fjordokat, hófödte hegycsúcsokat, óriási gleccsereket, hófehér hegyi tavakat és egyebeket. A kreativitás a csillagos ég, ha sziklakert díszítéséről van szó.

Tavak

A tavak díszítéséhez szintén kiváló alternatíva a murva. Sokan alkalmazzák a tavak alján is a nagyobb darabokat – ilyenkor elengedhetetlen a folyamatos algaírtó alkalmazása, mert a fehér sziklák hamar bezöldülnek –, de a kisebb szemcsenagyságú típusok a dísztavak környezetének feldobására tekinthetők jó döntésnek. Pláne akkor, ha tujákkal vagy cserjékkel vettük körbe a mesterséges állóvizet.

Kaspók és dézsák

A legapróbb murvatípusok általában különféle felületdíszítésre alkalmasak, így a díszkertekben elhelyezett kaspók és dézsák feltöltésére például kifejezetten mutatós megoldást jelentenek. Ilyenkor az apró szemcseméretű fehér kőzetet a virágföld felső részén terítjük el néhány centiméteres vastagságban, amivel sokkal nagyobb esztétikai értéket adhatunk ezeknek a cserepes növényeknek mind örökzöldek, mind fásszárúak, mind virágzó lágyszárúak esetén.

Emlékművek, szoborparkok

Fehér árnyalatának köszönhetően a murva kiváló megoldás lehet olyan helyeken, ahol a megemlékezés, a tiszteletadás, a művészet kapta a központi szerepet. Ide sorolhatók a különféle emlékművek és szoborparkok, melyeket gyakran hajlamosak a városok lebetonoztatni, mert azzal nincs sok munka, de valójában a murvával sem kell sokkal többet dolgozni utólag, noha színének és összhatásának hála mégis lényegesen esztétikusabb, fennköltebb összhatást kelt.

Sírkertek

A temetőkben szintén nagyon gyakran alkalmazott alapanyag a murva, aminek az oka leginkább onnan fakad, hogy a fehér kőzet rendkívül látványos, tökéletesen ellensúlyozza a gyász feketeségét, miközben megfelelő kialakítás esetén kevés karbantartás mellett képes hosszútávon rendezett hatást kelteni a sírhelyek körül. Mindeközben a járatokat is stabilan tartja és nem kell sárban lépkedniük a látogatóknak. Díszítéshez jellemzően a kerti murva, lépegetők esetén pedig a nagyobb szemcseméretű útimurva alkalmazása ajánlott.

Alapozás

Az osztályozott murvák ugyan nem alkalmasak erre a célra – illetve kár lenne őket erre elpazarolni –, ellenben az osztályozatlan vagy poros murva kiváló megoldás lehet olyan felületek alapozásához, melyeket később kisebb szemű murvával, más ömlesztett anyaggal, vagy éppenséggel térkővel szeretnénk borítani. Merthogy ez a murvatípus minden méretű kőzetet, sőt az úgynevezett murvaport is tartalmazza, ezáltal egy lapvibrátor segítségével 20-30 centiméteres vastagságban olyan erős és szilárd alapot tud biztosítani például beállóknak vagy feljáróknak, hogy azt akár több tonnás járművek is biztonságosan használhatják.

Utak

Nem véletlenül találhatunk úgynevezett úti murvát is a kérdéses ömlesztett anyag típusai között, lévén ez a kőzetváltozat kifejezetten masszív utak, bejárók, de akár komplett mellékutak kialakítására alkalmas. Egyszerű földes utakon szokták használni a leginkább, hiszen döngölés után kifejezetten tartós megoldások létesíthetők a segítségével. Persze süllyedő útszakaszok stabilizálására is megfelelő, de ilyenkor nem az osztályozott úti murvát, inkább az ömlesztett típust érdemes választani belőle.

Hasznos tippek murva vásárlása előtt

Ha soha életünkben nem dolgoztunk még korábban murvával, illetve nem kellett nagyobb mennyiséget rendelnünk belőle, akkor biztosan rengeteg kérdésünk felmerülhetett az ömlesztett anyag kapcsán. Érdemes ezért megfogadni az alábbi tippeket, melyek megkönnyíthetik egy kicsit a murvavásárlás folyamatát, illetve csökkenthetik a lehetséges meglepetések mértékét!

  • Ismerkedjünk meg a murvatípusokkal! Erre azért van szükségünk, mert minden egyes szemcsenagyságú murva más és más munkafolyamathoz ideális. A fentiekben mind a méretek, mind az egyes munkálatok tekintetében elegendő példával, illetve hasznos ismeretanyaggal igyekeztünk szolgálni ahhoz, hogy a leendő munkához leginkább megfelelő murvát rendelhessük magunknak.
  • Tudjuk, hogy mennyi murvára van szükségünk! A murva nem egy olyan ömlesztett anyag, mint a termőföld, amit könnyű elteríteni, vagy kialakítani belőle ezt-azt nagyobb felesleg esetén. Ebből a fehér színű ömlesztett anyagból fontos pontosan kiszámolni, hogy mekkora mennyiségre van szükségünk az adott munkához, és bár nyilvánvalóan itt nem egy-két extra talicskáról van szó, amit el lehet teregetni ágyásokban vagy eltenni tartaléknak, sokkal inkább egy-két köbméterről, melyek felhasználása okozhat fejtörést.
  • Szerezzünk be minden eszközt a murva elterítéséhez! Noha a nagyobb területek esetén a murva eldolgozását gépekkel is ki lehet váltani, egy vékonyka járda vagy egy kisebb beálló kapcsán azonban ez vagy felesleges, vagy kivitelezhetetlen, hiszen senki sem szívesen enged be egy többtonnás gépet a díszkertjébe. Érdemes tehát utánanézni, hogy milyen eszközök kellenek a murvával való munkához. Első körben nem árt egy jó lapát, egy vasgereblye, egy talicska, de egy lapvibrátor kölcsönzésére is szükségünk lehet!
  • A kerti murva a legtöbb esetben megállja a helyét! Amennyiben fogalmunk sincs, hogy a sok murvatípus közül melyiket kellene választanunk, mert sem a fentiek, sem blogbejegyzéseink között nem találtunk rá a megfelelőre, esetleg egyszerre több dologra – például járdára, feljáróra és sziklakert díszítésére – használnánk az ömlesztett anyagot, akkor a legtöbbször a kerti murva lesz a legjobb megoldás. Ez a kérdéses kőzettípus leginkább univerzális tagja, így ha elbizonytalanodtunk, mindenekelőtt ezzel érdemes alaposabb ismeretséget kötnünk.
  • A logisztika körülményeit kétszer gondoljuk meg! Sok esetben határozott elképzelésekkel rendelkezik valaki a murvavásárlás kapcsán, azonban a logisztika körülményeit nem gondolja át megfelelően, így a helyszínen derül ki, hogy az adott teherautó nem tud behajtani például a területre. Mindig gondolkodjunk előre, és ha például a hátsó udvarba akarjuk leborítani a kiszállított követ, akkor ne akarjunk egyszerre 20 köbmétert kihozatni egy óriási teherautóval, mert az bizonyára komoly fejtörést okoz a sofőrnek. Ha szükséges, inkább részletekben kérjük a kiszállítást, a kisebb autóval pedig több helyre le lehet szórni az ömlesztett anyagot, így az elterítés is sokkal egyszerűbb lesz.
  • Ha kérdésünk van, ne tartsuk magunkban! Éppen ellenkezőleg, a Békás Logistic kollégái többek között a murva kapcsán is felkészültek, így amennyiben megrendelés előtt szeretne tudakozódni a méretekről, a kiszállításról vagy éppen a kapcsolódó lehetőségekről, keressen minket bizalommal személyesen, telefonon vagy akár e-mailben.

Murva rendelés menete

Ha minket választ, a murva rendelés menete rendkívül egyszerű lesz. Lássuk a lépéseket!

  • Először is válassza ki a megfelelő murvatípust, amit rendelni szeretne. Ha segítségre van szüksége, keressen fel minket elérhetőségeink valamelyikén!
  • Ezt követően kérjen tőlünk árajánlatot személyesen, telefonon, e-mailben vagy itt online, a megfelelő murvatípusnál elérhető „ajánlatkérés” menüpont alatt.
  • Ha elégedett az ajánlattal, erre hivatkozva adja le megrendelését telefonon, e-mailben vagy személyesen. Ügyeljen a pontos mennyiség, valamint a szállítási cím feltüntetésére!

A megrendelést követően jelentkezünk az adategyeztetéssel, valamint a kiszállítás pontos időpontjával, így önnek már nincs más dolga, csak fogadni a szállítókat!

Gyakran ismételt kérdések

Mennyi egy köbméter murva?

Matematikai meghatározással élve 1 köbméter murva mennyisége megegyezik egy pontosan 1x1 méteres élhosszúsággal rendelkező kocka belső térfogatával, amit nagyon sokan sajnos nem tudnak elképzelni a gyakorlatban, pontosabban inkább azt, hogy mire elegendő ennyi ömlesztett anyag? Általánosságban elmondható, hogy 1 köbméter murva 10 négyzetméternyi felület 10 centiméter vastagságú kitöltésére elegendő, bár fontos kiemelni, hogy egy erőteljesen tömörödő hatású ömlesztett anyagról van szó, amit érdemes inkább mindig alábecsülni a mennyiségi meghatározás kapcsán. Egy 30 négyzetméteres felület 20 centiméteres elterítéséhez tehát legalább 6 köbméter murvára lesz szükségünk.

Mire való az ágyazó murva?

Az ágyazó murva átlagos szemcsemérete 2-5 milliméteres szemcsenagyságú, amit a legtöbbször díszítésre használnak cserepekben, kaspókban, tavaknál vagy sziklakerteknél. Ideális lehet ezen felül ágyásokba, de térkövek alá is.

Mire való a kerti murva?

A kerti murva jellemzően az 5-12, illetve a 12-20 milliméteres szemcsenagyságú ömlesztett termék, mely a leginkább keresett típusnak tekinthető. Nem véletlenül, hiszen a legtöbb murvás felületképzéshez ezt alkalmazzák, így járdákhoz, feljárókhoz, parkolókhoz, díszkertekhez, sírkertekhez, de más esztétikai megoldásokhoz egyaránt jó alternatíva lehet.

Mire való az úti murva?

Az úti murva a legnagyobb szemcsenagyságú ömlesztett anyag a termékkategórián belül, ezáltal 20-55 milliméteres kőzetdarabkákból áll össze. Ebből fakadóan bármilyen út, akár forgalmasabb mellékutak kialakítására, parkolókhoz vagy feljárókhoz egyaránt ideális megoldás, mert nagyszerűen tömörödik, tehát kifejezetten szilárd felület alakítható ki belőle.

Mire való az osztályozatlan poros murva?

Az osztályozatlan murva, vagy más néven poros murva nevéhez hűen egy olyan ömlesztett anyag, mely mindenféle szemcsenagyságot felölel, ezáltal 0 és 55 milliméter között minden, még a murvapor is megtalálható benne. Ennek köszönhetően páratlanul jól tömörödik, de esztétikai értéke nem olyan jó, mint az osztályozott megoldásoknak, emiatt főként olyan helyeken alkalmazzák, ahol inkább a hatékonyság a cél, esetleg a belőle készült felület nem látható, mert például egy betonozott vagy térkövezett terület alapozásaként szolgál.

Mivel történik a murva eldolgozása?

Nagyobb felületek esetén a murvát jellemzően különféle munkagépek terítik el, azonban minden esetben szükség van ehhez kézi erőre, hiszen a sarokpontok vagy az élek pontos kitöltése nehéz egy tolólapos géppel, az ömlesztett anyag tömörítéséről nem is beszélve.

Milyen szerszámok kellenek a murva elterítéséhez?

Amennyiben kisebb területeken dolgozunk a murvával, kézi erővel is hamar elérhetünk jó eredményeket, noha ehhez elengedhetetlenek lesznek a megfelelő szerszámok. A murva felmeréséhez például nem árt egy jobb lapát, a szállításhoz egy masszívabb talicska, a megfelelő elteregetéshez pedig a vasgereblye a legideálisabb. Fontos a murvás felületeket mindig megfelelően bedöngölni, amihez érdemes kikölcsönözni egy lapvibrátort, de legalábbis kölcsönkérni egy súlyozott hengert.

Mennyire tiszta a murva?

Csak és kizárólag magas minőségű murva forgalmazásával és szállításával foglalkozunk, vagyis az általunk szállított ömlesztett anyagban nincsen szennyeződés, sem felesleges hulladék, csak és kizárólag a hófehér kőzet. Az osztályozási folyamat ugyanis ellehetetleníti az idegen anyagok bekerülését a szemek közé!

Hogy tudok árajánlatot kérni a murvára?

Rendkívül egyszerűen, akár online formában is. Válassza ki a megfelelő murvatípust, majd kattintson az ajánlatkérés opcióra, az űrlap kitöltését követően pedig rögtön megkapjuk kérelmét, amire igyekszünk a lehető legrövidebb időn belül reagálni. Természetesen az árajánlat kérése még nem megrendelés, ezért fizetési kötelezettséggel sem jár!

Nagy mennyiségű murva kiszállítása is megoldható?

Természetesen, ehhez óriási géppark és több teherautó áll a rendelkezésünkre, így egyszerre akár 20-25 köbméter, de több fuvar indításával akár ennek a sokszorosa is leszállítható rövid idő leforgása alatt. Nagyobb mennyiség esetén természetesen mindig egyedi fuvardíjak kalkulálhatók!

Kérhetem kisebb részletekben a kiszállítást?

Igen, sőt sok esetben ez több tekintetben is célszerűbb. Egyrészt kisebb autóval könnyebb eljutni bárhová, másrészt ilyenkor a murvát több helyre is le tudjuk szórni – ezzel megkönnyítve az elterítés folyamatát.

Kizárólag Pest megyében kérhető a murva kiszállítása?

Egyelőre csak igen, bár Budapest vonzáskörzetében, telephelyünktől legfeljebb 70 kilométeren belül még vállaljuk a kiszállítást akkor is, ha a célpont esetleg már más megyébe esik. Minden egyes kiszállítás előtt szükséges egyeztetni!

Kaphatok segítséget a murva eldolgozásában?

Kivitelezést ugyan nem vállalunk, de a kiszállításkor külön megbeszélés alapján lehetőség van több kisebb kupacban lecsúsztatni a platóról a murvát, aminek jóvoltából az elteregetés utána már egy vasgereblyével is rendkívül egyszerű feladat lesz.

Műfű alá is ideális alap a murva?

Ha stabil alapot szeretnénk kisebb méretű díszkertünkben a műfüves terület számára, akkor a murva ideális választás lehet, de mindig keverjük homokkal, miáltal egy jó vízelvezetéssel rendelkező, de mégis stabil réteget kapunk.

Murvára közvetlenül lehet térkövet rakni?

A legapróbb szemű ágyazó murva jó lehet hozzá, de ebből a célból inkább a finom homok ajánlott közvetlenül, alatta viszont kiváló, masszív és vízáteresztő alapot tud biztosítani a murva.

Mohás murvát mivel lehet tisztítani?

A ritkán használt, nem mozgó murvás felületek főként árnyékos és nedves részeken hajlamosak a mohásodásra. Amennyiben megjelent a csillagmoha, azt minden esetben csak a megfelelő gyomírtó vegyszer alkalmazásával lehet kiölni az ömlesztett anyagból.

Milyen vastagságban kell elteríteni a murvát?

Jellemzően az adott terület sajátosságaitól függ, de 10 centiméternél vastagabban csak a nagy teherforgalmat elviselő behajtók esetén lehet szükség rá. Lényeges azonban, hogy mindig alapozzunk meg a murvának, mert ha közvetlenül a földre tesszük, egyszerűen elsüllyed benne, összekeveredik vele, sárosodik, illetve gyomnövényekkel keveredik.

Mire van szükség a murvaréteg alá, hogy ne nőhessen bele a gaz?

Ebből a célból a kivitelezők vagy a kertészek speciális geotextíliát alkalmaznak. Ez azért előnyös, mert a vizet átereszti, azonban lentről nem enged felnőni semmiféle növényt. Évek múltán a sok porban természetesen már meg tudnak telepedni gyomnövények a murvában, ilyenkor a permetezés lehet jó megoldás a kiirtásukhoz.

Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben