A megfelelő homokozó alapja mindig a jó minőségű homok

Hogyan készítsünk megfelelő homokozót gyermekeinknek és unokáinknak? Az alap mindig a jó minőségű homok lesz!

Minőségi homokból készítsünk homokozót a gyerekeknek

Bár határozottan nehéz lenne rangsorolni a kerti játékokat a gyermekek szemszögéből, abban azonban biztosak lehetünk, hogy a homokozó ott lenne a dobogón, vagy legalábbis annak a közelében, hiszen szinte nincs olyan lurkó, aki ne szeretne a homokban játszani. Akár a játszótéren, akár otthon, az egyik legnépszerűbb attrakciónak minősül, ami különösen annak fényében meglepő, hogy egy nagyobb csúszdához vagy játszótérhez mérten kifejezetten elérhető, barátságos áron lehet kialakítani még egy nagyobb homokozót is.

Ennek az oka részben abban keresendő, hogy alapvetően elegendő lehet már az is, ha egy köbméter homokot leborítunk a kert közepére, hiszen ez a közeg már önmagában ideális a játékra. Nyilván ennél azért egy kicsivel többre lesz szükség abban az esetben, ha gyermekeinknek és unokáinknak szeretnénk tartós szórakozást biztosítani, lévén egyetlen kertes házban élő sem szeretne csak úgy egy kupac homokot ott látni a pázsiton, különösen annak fényében nem, hogy a gyermekek csakhamar szét is hordanák azt.

Akárhogyan is, a megfelelő homokozó kialakítása nagy odafigyelést igényel, és az alábbiakban sorra vesszük a legfontosabb tudnivalókat, amiket fontos ilyenkor betartani.

A homok minősége a legfontosabb

Tervezzünk bármilyen homokozót is a gyerekeknek, legyen fedett, legyen fa vagy éppen műanyag, a legfontosabb tulajdonságát akkor is a homok minősége határozza majd meg. Amennyiben ugyanis rossz kvalitású ömlesztett termék kerül bele, akkor a végeredmény egyáltalán nem lesz népszerű a gyermekek körében, hovatovább akár még kisebb balesetek vagy egyéb kellemetlenségek is születhetnek belőle. Természetesen adja magát a kérdés, hogy milyen a jó minőségű homok?

“A

A Békás Logistic kínálatából elérhető bányahomok például garantáltan kimagasló kvalitással büszkélkedhet, így ideális a gyermekek által használt homokozókba is. Hogy mivel érdemelte ki ezt a tulajdonságot a kérdéses ömlesztett termék? Leginkább azzal, hogy többször rostált formában jut el a megrendelőhöz, így biztos, hogy az egységes anyagminőség mellé makulátlan tisztaság is társul majd. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a homokkal együtt biztosan nem kerül idegen anyag a homokozóba, így például üvegszilánkok, fém- vagy műanyagdarabok, de még növényi eredetű hulladék sem.

Ez utóbbi különösen fontos szempont, illetve lényeges kritérium, ha a homok minőségéről van szó, hiszen nemcsak betonozáskor vagy egy fundamentum kialakításakor lehet lényeges az ömlesztett anyag ezen tulajdonsága, hanem akkor is, ha a gyerekek számára kialakított homokozót létesítenénk, hiszen ilyenkor elengedhetetlen a biztonság. Egyéb esetekben lényeges odafigyelni a homok nedvességtartalmára és homogenitására is, ha a jó minőséget vesszük figyelembe, de a homokozó kialakításakor az egyetlen és legfontosabb tulajdonság minden kétséget kizáróan az, hogy az ömlesztett termékben ne legyenek idegen anyagok.

Milyen ömlesztett anyag kell még a homok mellett?

Bár a nevében is benne van a homok kifejezés, a közhiedelemmel ellentétben azonban a homokozóhoz közel sem csak erre az egyféle ömlesztett anyagra van szükségünk a kialakítás során. Amennyiben ugyanis a homok érintkezne a puszta talajjal, akkor gondoskodnunk kell egy extra vízzáró réteg kialakításáról közvetlenül a játszófelület alatt, amihez szintén elengedhetetlen lesz némi ömlesztett termék.

Bár sok esetben elegendő egy vastagabb fólia is ebből a célból, ugyanakkor sokkal hatásosabb és természetesebb, ha közvetlenül a homokréteg alá egy 15-20 centiméteres vastagságban murvát vagy kavicsot helyezünk el, mert a fólia nem engedi át a vizet, ami egyfajta medencehatást eredményezhet. Az extra felület lényege leginkább a vízzárás, hiszen ilyenkor a homokozóba töltött homok nem tudja felszívni a földből a nedvességet, így az – megfelelő fedés esetén – mindig tökéletesen aktuális és kellően száraz marad a játékhoz.

“A

Hasznos tanácsok homokozó kialakításához

Önmagában nagyon sokszor kevés tisztában lenni egy homokozó kialakításakor azzal, hogy milyennek kell lennie a belekerülő homoknak, hiszen egy sor más egyéb tulajdonságra is lényeges odafigyelni a kialakításkor. Lássuk a kapcsolódó alapszabályokat!

A homokozó helyének kiválasztása nagyon fontos

A milyenség mellett egy homokozó esetében rendkívül lényeges az is, hogy hol kerül kialakításra, hiszen egy kerten belül bizonyára rengeteg nagyszerű helyszín van ahhoz, hogy egy ilyen aprócska építményt elhelyezzünk, de a döntéskor nem feltétlenül a mi igényünk lesz a legfontosabb. Éppen ellenkezőleg, sokkal lényegesebb lesz, hogy minden tekintetben megfeleljen gyermekünk elképzeléseinek.

Lényeges például, hogy ne a kert legszelesebb helyére tegyük a homokozót, és ne is ki a tűző napsütésbe, inkább zöldövezetünk árnyékosabb közege lehet ideálisabb a számára. Mindemellett vegyük figyelembe azt is, hogy a gyermeket egész nap szemmel tudjuk tartani játék közben, de az sem hátrány, ha nincs messze például a terasztól, a bejárattól, valamint a kerti csaptól. Hogy utóbbi miért olyan fontos? Nyilvánvalóan azért, mert minden valamire való homokozóhoz elengedhetetlen némi extra nedvesség a nagy építkezéshez.

Ha nincs árnyék, gondoskodjunk róla

Egy homokozó akkor lesz igazán népszerű, ha a gyerekek valóban tudják is használni, és mivel a kinti játék nyáron a legjobb, illetve legszerencsésebb, ezért gondoskodnunk kell számukra megfelelő árnyékolásról. Mivel egy frissen ültetett fa csak néhány év múlva ad kellően nagy árnyékot, ezért valamilyen mesterséges megoldást mindenképpen biztosítanunk kell, így például egy napernyő vagy egy napvitorla kifejezetten előnyös lehet, ha van hová rögzíteni őket. Ezek nélkül a homokozó nem a képzelet játszótere lesz, csupán egy forró sivatag.

“A

Ma már vannak olyan homokozók, illetve saját kialakítás esetén érdemes rögtön olyant építeni, amihez tartozik egy aprócska kis tető is. Ilyenkor nemcsak az eső nem tudja teljesen eláztatni a homokot, hanem a legnagyobb nyári hőségben is biztonságban, napsütéstől védve használhatják a gyerekek saját kis játszóterüket.

Gondoskodjunk a fedésről

Amennyiben előre legyártott homokozót vásárolunk, akkor előfordulhat, hogy már eleve fedővel együtt kapjuk – léteznek például olyan kisebb műanyag megoldások, melyek ezen a téren biztosítottak –, de ha ez hiányozna, akkor mindenképpen gondoskodjunk saját fedésről, amivel eső esetén vagy legalább esténként le lehet fedni.

Ebből a célból akár egy egyszerű kifeszített fólia is megteszi, de igazán hatásos akkor lehet a fedés, ha inkább egy deszkákból készült, fel- és lehajtható kis ajtót készítünk rá, amit egy zsanérral kiegészítve könnyedén mozgathatunk mi és a gyerekek egyaránt. Hogy miért fontos ez? Közel sem az eső, a nedvesség vagy éppen amiatt, mert belepotyog néhány falevél, hiszen ez utóbbiak csak a kreativitást erősítik, gyakorlatilag újabb elemek lesznek a hatalmas kreatív játszótéren.

Ennél lényegesebb, hogy a kertbe éjszaka betévedő állatok ne használják toalettként a gyerekek játszóterét. A cicák például még a városokban is komoly problémát okozhatnak ebből a szempontból, hiszen ürülékük rengeteg kórokozót, baktériumokat, vírusokat és rendkívül veszélyes férgeket tartalmazhatnak, melyek a homokból bekerülhetnek a gyerekek szervezetébe, és súlyos betegségeket is előidézhetnek. A megfelelő fedés jóvoltából azonban könnyedén elejét vehetjük ezeknek a helyzeteknek!

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

Milyen problémákat okozhat egy háznál a nem megfelelően tömörített sóder alapréteg?

2024-03-25

A sóder egy sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, amiből nagyszerű alaprétegek is kialakíthatók.

Mire való a sóderágy a gyakorlatban?

2024-02-19

A sóder egy nagyon sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, így sóderágyként is gyakran alkalmazzák.

Járdakészítés betonból? Rengeteg ömlesztett anyag kell hozzá!

2024-01-19
A betonjárda elkészítéséhez sokkal több ömlesztett anyagra van szükség, mint azt elsőre gondolnánk. Lássuk, hogy miért!
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben