Murva a füvesített kertben? Hasznos tippek a megfelelő harmónia eléréséért!

A gondozhatóság miatt kevesen tesznek murvát egy füvesített kertbe, holott odafigyeléssel jó végeredmény születhet.

Murvát a kertbe? Van megoldás!

Saját zöldövezetünk kialakításakor rengeteg különféle kérdésben kell döntésre jutnunk. Ezek többsége nehezebb, mint a másik, így komoly fejtörést okozhat például, hogy a friss pázsit mellé milyen járdák, lépegetők vagy egyéb egybefüggő felületek tartozzanak. Sokan például kifejezetten ódzkodnak attól, hogy egy pázsitos területet aprókavicsos megoldásokkal dobjanak fel, pedig akadnak olyan ömlesztett termékek, mint például a murva, ami a sajátos megjelenésével elképesztően látványos végeredményt tud eredményezni a kertben.

Példának okáért a Békás Logistic kínálatából többféle murvatípus megvásárolható, amelyek közül több változat alkalmazására is szükség lesz abban az esetben, ha szeretnénk kellően strapabíró felületeket kialakítani ebből az ömlesztett anyagból. Ez azonban közel sem az egyetlen fontos tudnivaló, amit akkor kell betartanunk, ha murvát tennénk füvesített kertbe. Lássuk a további intelmeket!

Mindig legyen szegély a murvás és a füvesített terület között

Amennyiben kertünkben szeretnénk egymás mellett murvás felületet és pázsitot, akkor nagyon lényeges, hogy a két régiót egymástól valamilyen szegéllyel el tudjuk választani. Ügyeljünk azonban arra, hogy lehetőségeinkhez mérten valami vékony, alig látható megoldást válasszunk, hiszen a zöldes pázsit és a fehéres murva egymás mellett rendkívül látványos összhatást képes nyújtani egy kertben.

“Ügyeljünk

Nyilvánvalóan vannak olyan esetek, amikor egy vastagabb szegély jó választás lesz, például sokan régi, bontott téglával oldják meg a térelválasztást, azonban ilyenkor figyelnünk kell arra, hogy illeszkedjen a kerthez, tehát máshol is legyen tégla, például vakolatlan falban vagy járdában. Egyéb esetben ma már elérhetők nagyon vékony, rendszerint műanyagból készült térelválasztók, melyek a kívánt magasságban és mélységben áshatók le, és jellemzően rendkívül tartós, évekre ideális megoldást nyújtanak a két eltérő felület elválasztását tekintve.

A szegély ne legyen se túl alacsony, se túl magas

Még néhány gondolat erejéig fontos azonban megmaradni a szegély kérdéskörénél, hiszen nemcsak a megjelenésre, a hatékonyságra kell itt odafigyelni, hanem arra is, hogy mennyire befolyásolja majd a hétköznapokat. A túl alacsonyra engedett szegély ugyanis nyilvánvalóan semmit sem ér, átengedi a pázsitról a frissen vágott füvet és gyomokat, a murvás felületről pedig a kisebb kavicsok gurulnak majd át, ami alaposan megnehezíti a kert rendben tartását mind a fűnyírás, mind a murvázott részek tisztán tarthatóságát tekintve.

Azonban nem szabad túl magasra sem engedni a szegélyt, hiszen abban nemcsak gyerekek és kisállatok, hanem felnőttek is könnyedén elbotolhatnak. Általánosságban úgy érdemes megoldani az ilyen közeget, hogy a szegélyt a lenyírt pázsit magasságához igazítsuk, vagy ahhoz mérten 2-3 centivel magasabbra, ami a fentiek tekintetében még nem nevezhető különösebb problémának. Gyakori, hogy a murvázott felületek – például járdák esetén – magasabbra kerülnek, és a helyes kialakításuk, valamint a szegély lefektetése miatt tökéletesen megmaradnak a helyükön, egyetlen darabkájuk sem gurul át a pázsitra és fordítva.

A megfelelő ágyazat kialakítása nagyon fontos

Alighanem az egyik legfontosabb intelem a füvesített kertbe szánt murva kapcsán, hogy a kérdéses ömlesztett anyag megfelelő ágyazást kapjon, ezáltal olyan helyre és úgy kerüljön, hogy az ne okozzon semmiféle problémát vagy kellemetlenséget abban az esetben, ha szeretnénk hosszabb távon is esztétikusnak tudni privát zöldövezetünket. Hogy miért fontos a megfelelő ágyazat?

Leginkább azért, mert csak a helyesen döngölt, illetve megfelelően mélyre került murva tud annyira leülepedni, hogy az kellően egységes és szilárd felületet adjon a végeredmény számára. Amennyiben például egy 10 centiméter mélységben kiásott, járdának kinevezett gödröt teletöltünk kerti murvával vagy valamilyen még apróbb szemű megoldással, akkor az jellemzően soha nem áll be, hajlamos elsüllyedni és mivel a felső része úgymond képlékeny marad, ezért a hétköznapi használat során is sokszor ki tudjuk rúgni a helyéről, ami komoly problémát okoz a pázsiton, így például fűnyírás során.

“A

Hogy mégis milyen a megfelelő ágyazat? Amennyiben a murva csak díszítésként funkcionál a kertben, akkor teljesen elegendő egy 10 centiméteres alap, amit teljesen fel kell tölteni valamilyen kisebb szemcseméretű változattal. Ha viszont járdaként funkcionáló felületről van szó, akkor érdemes inkább 20 centiméterben gondolkodni, aminek az első 10 centiméterét valamilyen ágyazó anyaggal – sóderrel, esetleg poros murvával – töltsünk fel, a maradékot pedig például kerti murvával.

Ezen felül két fontos tényezőt mindig vegyünk figyelembe, illetve alkalmazzunk! Az első, hogy a murva alá mindig terítsünk úgynevezett termofóliát, ami a vizet átengedi, de alulról nem engedi felnőni a gazt és az egyéb növényeket. Ezen felül mindig döngöljük le a felületet, amit előtte lássunk el megfelelő szegélyekkel, hogy legyen hová tömörödnie a murvának.

Az ülepített murva nehezebben keveredik a fűvel

Mivel az ülepítés nagyon fontos tényező, ezért lássuk egy kicsit aprólékosabban, hogy mit kell itt figyelembe venni ahhoz, hogy a murvázott felület kellően tartós és látványos maradjon. Az ülepítés alapvetően két tényezőből áll össze, amelyek közül az első mindig a rétegrend. A kertben általában elegendő, ha 20 centiméterre leássuk a murva alapját, ami azt jelenti, hogy 10-10 centiméterenként fontos döngölni, illetve ülepíteni az adott felületet, így előbb például a legalsó réteget – ami lehet poros murva vagy sóder –, majd végül a felső réteget, ami az esetek döntő többségében kerti murva lesz.

“Fontos,

A döngölés, avagy az ülepítés többféle formában valósulhat meg. A kertben alapvetően nem fontos, hogy több száz kilóval legyen lenyomva az alap, így egy henger például tökéletesen elegendő lehet, de amennyiben hatékonyabb megoldást keresünk egy úgynevezett lapvibrátorral például kimagaslóan jó hatást érhetünk el. Utóbbi egyébiránt különösen indokolt olyan esetekben, amikor mélyebbre kell ásni a kérdéses alapot, mert például egy személyautó súlyát is el kell bírnia a felületnek – amiért például éppen autóbeállót készítünk –, hiszen ekkor főleg az alapnak nagyon masszívnak kell lennie. Ezt csak egy megfelelő lapvibrátorral vagy más egyéb ipari teljesítményű eszközzel lehet majd elérni.

A kertgondozásra is oda kell figyelnünk

Hogy a murva és a füves közeg jól megférjenek egymás mellett, ahhoz rendkívül lényeges lesz a kérdéses kert rendszeres gondozása. Elengedhetetlen, hiszen csak így biztosítható például az, hogy a két, egymásra igencsak érzékeny közeg megférjen egymás mellett.

A murva oldaláról például fontos, hogy bizonyos időközönként átforgassuk egy vasgereblyével, hogy alaposan átmossuk, kiemeljük belőle a sarat, a növényi hulladékot, illetve az esetlegesen megtelepedett gyomnövényeket. Minél kevesebb az ilyen külső tényező, annál nagyobb valószínűséggel marad egyenletes felület a murva.

A másik oldalról, vagyis a pázsitos részről szintén lényeges a rendszeres karbantartás, így a folyamatos fűnyírás, méghozzá lehetőség szerint valamilyen fűgyűjtős eszközzel, hiszen lényeges, hogy a növényi nyesedék ne kerüljön a murvázott felületre. Amennyiben mégsem tudjuk kivédeni mindezt, akkor igyekezzünk eltávolítani az ömlesztett anyagról a frissen odakerült növényi hulladékot, ezzel megakadályozva az esetleges gazosodást.

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

Mire való a sóderágy a gyakorlatban?

2024-02-19

A sóder egy nagyon sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, így sóderágyként is gyakran alkalmazzák.

Járdakészítés betonból? Rengeteg ömlesztett anyag kell hozzá!

2024-01-19
A betonjárda elkészítéséhez sokkal több ömlesztett anyagra van szükség, mint azt elsőre gondolnánk. Lássuk, hogy miért!

Mire használható a 0-1-es kvarchomok?

2023-12-20
A kvarchomok egy nagyon sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, de rengetegen nem tudják, mire alkalmazható.
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben