Mire használható a sóder egy ház felépítése során?

A sóder felhasználhatósága egy építkezés során rendkívül sokoldalú.

Rengetegen nem is tudják, de a megfelelő sóder a betonozáson felül egy sor más hasznos dologra alkalmazható akár önmagában, akár kiegészítő jelleggel, ezért nem probléma, ha nem tudjuk pontosan kiszámolni, hány köbméterre van szükségünk, hiszen ahogyan azt a szakmában egyfajta közmondásként tartják: sóderből sosem elég. Éppen ezért most sorra vesszük, hogy mi mindenre használhatjuk fel ezt az értékes üledékes kőzettörmeléket!

1. Betonozásra

A legáltalánosabb és legismertebb alkalmazási forma a sóder esetében nyilvánvalóan a betonozás. Minden egyes épület alapját ugyanis a sóderből kevert betonmassza megszilárdulása adja, amit az alapok tekintetében felhasználnak például aljzat kialakításához, tömör szerkezetek kiöntéséhez, valamint lépcsők és járdák építéséhez egyaránt. A minőségi sóder határozottan az erős beton alapja, ezáltal tévedés csak a cementnek tulajdonítani a pozitív tulajdonságokat, az ugyanis csak a kötőanyag, ami a kisebb-nagyobb köveket víz hatására megszilárdítja és összetartja. Nyilván a víz, a cement és a sóder megfelelő aránya rendkívül fontos, de ha például túl agyagos vagy túl apró szemű kőzetet veszünk, akkor abból soha nem készülhet elég tartós beton.

Mire használható a sóder egy ház felépítése során?

2. Töltésre

Bár a jó minőségű sódert ritkán pazarolják el erre, de ha megfelelően tartós, jól tömörülő talajt szeretnénk magunknak, akkor családi házak aljzatához vagy csúszó, esetleg süllyedő felszínek kiegyenlítéséhez ideális választás lesz. Legnagyobb előnyét az adja, hogy a különböző méretű kőzetdarabok nagyon jól illeszkednek egymáshoz, ezáltal akár tömörítve, akár tömörítés nélkül, egy megfelelően szilárd felszínt kaphatunk az elterítést követően, melyen hosszabb távon ugyanúgy kinő az aljnövényzet, és ugyanúgy meg tudnak telepedni a fák, hiszen a sóder ilyenkor mindig agyaggal vagy termőfölddel keveredik.

3. Bejáró kialakítására

Éppen az imént említett jól tömörödő képessége miatt sokan választják a sódert arra, hogy különféle bejárókat készítsenek belőle. Az autó kerekeinek nyomtávjaira szórt kőzetet például könnyebb fűmentesen tartani, nagy esőzés után sem képződik rajta sár, hovatovább a süllyedés is kizárható vele, emiatt stabil és biztonságos felületet ad egy autóbejáró számára. Nyilván ma már vannak sokkal tartósabb és mutatósabb megoldások is, így például a murva vagy a bazalt, azonban a sóder gyakran olcsóbb alternatíva, pláne abban az esetben, ha éppen az építkezésből maradt meg belőle néhány köbméter.

Mire használható a sóder egy ház felépítése során?

4. Vízelvezető építésére

A megfelelően tiszta és hasonló szemnagysággal rendelkező sódert – se sokkal inkább az úgynevezett kulé kavicsot – igencsak gyakran használják különféle vízelvezetők kialakításához is. Ez nem meglepő, hiszen a kövek úgy tömörödnek, hogy közben kiválóan áteresztik a vizet, és nem szívják magukba, mint a hagyományos földfelszín. Éppen emiatt például vízelvezető árkok feltöltésére ideális választás lehet, de a kulé kavicsot például a házfalak melletti vékony árkokban is gyakran láthatjuk, melynek funkciója szintén a víz gyors elvezetésében keresendő, hiszen így nem tud megállni a gyorsan lezúduló esővíz a falak mellett, és azok nem szívják magukba a nedvességet, ami nemcsak a hőszigetelést és a festést, hanem a teljes szerkezetet egyaránt károsíthatja.

Kattintson tovább alábbi sóder kinálatainkra:

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

Milyen problémákat okozhat egy háznál a nem megfelelően tömörített sóder alapréteg?

2024-03-25

A sóder egy sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, amiből nagyszerű alaprétegek is kialakíthatók.

Mire való a sóderágy a gyakorlatban?

2024-02-19

A sóder egy nagyon sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, így sóderágyként is gyakran alkalmazzák.

Járdakészítés betonból? Rengeteg ömlesztett anyag kell hozzá!

2024-01-19
A betonjárda elkészítéséhez sokkal több ömlesztett anyagra van szükség, mint azt elsőre gondolnánk. Lássuk, hogy miért!
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben