Mire használható a gyakorlatban a 0-8-as sóder

A 0-8-as sóder az egyik leggyakrabban alkalmazott ömlesztett anyag, ha vékonyabb betonfelületek kialakítása a cél.

Amit a 0-8-as sóder felhasználásáról tudni kell

A sóder az egyik legáltalánosabb ömlesztett termék, amit bár sokan alkalmaznak önmagában, bizonyos esetekben fundamentumként is kiváló választás, a többség azonban inkább mint a beton egyik alapanyagát ismeri. A jó minőségű beton alapja ugyanis a cement és a víz mellett a megfelelő szemcseméretű sóder. Aki ugyanis nem tudná, a Békás Logistic kínálatából egyaránt megvásárolható sóder nagyon sokféle típusban létezik, így eltérő szemcseméretek közül választhatjuk ki azt, amelyikre a legnagyobb szükségünk van az adott munka elvégzéséhez. Léteznek ugyanis direkt apróbb szemcseméretű megoldások, amelyekkel a finomabb és vékonyabb betonfelületek kialakítása történik, de vannak kifejezetten durvább, nagyobb szemű alternatívák, amelyekkel határozottabb, komolyabb vastagság is elérhető.

Nyilvánvaló például, hogy egy 0-4-es, már-már homokszerű ömlesztett anyaggal nem lehet alapozni, hiszen a túl apró szemcsék nem tudnak olyan erős betonná összeállni, hogy az megfelelő alapot nyújtson egy többtonnás falszerkezetnek. Ezzel szemben a 0-24-es sóder sem alkalmas arra, hogy például 2 centiméter vastag Estrich betont keverjünk belőle, hiszen találunk majd benne közel 2,5 centiméteres átmérővel rendelkező kavicsokat is, ami gyakorlatilag ellehetetleníti, hogy ilyen közegben alkalmazni tudjuk. Mivel a legtöbb félreértés általában a 0-8-as sóderhez kapcsolódik, aktuális cikkünkben összegyűjtöttük, hogy mire is alkalmazható a gyakorlatban ez az ömlesztett anyag, illetve a példák mellé hasznos tanácsokat, illetve tapasztalatokat egyaránt hoztunk olvasóink számára.

Vékonyabb betonfelületek

A 0-8-as sóder, mint azt a neve is mutatja, maximum 0,8 centiméteres darabkákat tartalmaz. Ez azonban rendkívül vegyes összképet ad számára, hiszen a sóderportól kezdve mindent megtalálhatunk benne. Ennek megfelelően tökéletes alternatívát jelent abban az esetben, ha vékonyabb betonfelületeket szeretnénk betonozni vele. Amennyiben nem zsákos Estrich betonnal akarunk dolgozni, hanem házilagos formában kevernénk ezt a betontípust, akkor a cement és a víz mellé 0,8-as sóderre lesz szükségünk, hiszen ez az ömlesztett termék a legideálisabb ahhoz, hogy maximum 2-3 centiméteres vastagságban betonfelületet alakítsunk ki a segítségével. Sokan alkalmazzák akár 4-5 centiméter vastagon is, ilyenkor azonban már érdemes odafigyelni a rétegrendre.

Kiváló alapanyag lehet ez a típusú sóder, például lépcsőknél, vagy járdák javításánál

Mivel szóba került az Estrich, ezért sokak számára rögtön nyilvánvaló lehet, hogy a 0-8-as sóderből készült beton esetében az aljzatkialakítás az elsődleges felhasználási alternatíva. Aljzatkialakításra minden lakóház esetében szükség van, hiszen a nyers födémre nem lehet közvetlenül rádolgozni, így elengedhetetlen, hogy valamilyen simább, jobban kiszintezhető felület legyen a zárás, amit még gyakran ki szoktak önteni terülőbetonnal. Természetesen a 0-8-as sóderből készült beton számos más esetben is alkalmazható, így például lépcsők vagy járdák javításához, végső felületük kialakításához vagy abban az esetben, ha házilagosan öntenénk otthon betonkockákat és egyéb elemeket.

Vakolás

Sokan nem tudják, de a vakoláshoz is szükség van sóderre, csak éppen nagyon apró szemcseméretű termékre. Amennyiben alaposabban is szemügyre vesszük a zsákos vakolóanyagokat, akkor érezhetjük és láthatjuk, hogy bennük apró sóderszemcsék találhatók. Nem véletlenül, hiszen a tartáshoz elengedhetetlen, hogy a falszerkezeten is ilyen durvább anyag legyen az alap. Tudni kell azonban, hogy a 0-8-as szemcseméretű sóder csak a vastag vakolatokhoz ideális, ha vékonyvakolatra van szükségünk, akkor inkább a kétszer rostált 0-4-es sóder vagy a 0-1-es homok lehet a befutó.

A vakoláshoz is elengedhetetlen, hogy a 0-8-as sódert megfelelő mennyiségű vízzel és cementtel elegyítsük. Alapvetően hasonló arányokkal kell dolgozni itt is, mint az aljzatbetonnál, azonban a könnyebb felhordhatóság és a jobb tapadás miatt a sűrűbb és szárazabb arány sokkal szerencsésebb megoldás. Vakolásra jellemzően új házak szűz falazatainál van szükség, de előfordulhat, hogy felújításkor a ledobott vagy levert vakolat javításához is megfelelő megoldás ez a massza.

Térkövek alapozása

Amivel kapcsolatban a 0-8-as sóder különösen előnyösnek tekinthető, az nem más, mint a térkövek alapozása, hiszen térkövet csak akkor lehet biztonságosan, tartósan és esztétikusan elhelyezni, ha megfelelő fundamentumot alakítottunk ki hozzá. Függetlenül attól, hogy mekkora térkőről van szó, a nagyobb szemcseméret fontos lehet, különösen a súlytartás érdekében. Rengetegen helyezik egyszerű homokágyba a térköveket, ami egyáltalán nem rossz döntés, éppen ellenkezőleg, azonban leginkább olyan esetekben jó alternatíva, ha a felület nem lesz kitéve túl nagy súlyhatásnak, így például az egyszerű homokos alappal már a normál személyautók alatt is meg tud süllyedni a térkő.

A homoknál egy fokkal stabilabb alapnyag lehet térkövek alá a sóder

Amennyiben azonban a térkő alá sóder kerül, az sokkal magabiztosabb és masszívabb hátteret nyújt számára. Nagyon előnyös, mert kellően jól formázható és szintezhető, kiválóan ülepszik, vízáteresztő képessége egyaránt kitűnő, miközben nagyobb súly megtartására is képes. Ha a térkövek megfelelő kialakítással kerültek elhelyezésre, akár még a kisteherautók súlyának megtartása sem okoz nekik problémát. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a felület megfelelő döngöléssel, oldaltámasztással és fugázással legyen kialakítva.

Térkövek fugázása

Ha már szóba került a fugázás, akkor fontos kiemelni, hogy a 0-8-as sóder akkor is tökéletes alternatívának minősül, ha a térkövek fugázására használnánk. Nyilvánvalóan nem a kisebb térkövekről van szó, amelyek között alig néhány milliméternyi rést hagynak a lerakáskor, hanem a nagyobb kiterjedésű és felületű megoldásokról, amikor nem ritka az sem, hogy 1-1,5 centiméter fugatávolság van a térkövek között.

Ilyen helyközök esetén a 0-8-as sóder nagyon kényelmesen képes tömíteni a rendelkezésére álló helyet úgy, hogy homogén felületet képez a fundamentummal, ami nemcsak azért fontos, hogy a térkövek együtt tudjanak mozogni, hanem azért is, hogy a homogén felületnek köszönhetően a vízáteresztés se okozzon gondot. Természetesen oda kell figyelni arra, hogy a fugázáskor a sódert megfelelően döngöljük és tömörítsük a helyén, hiszen ez elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy az ömlesztett anyag jóvoltából a térkövek ne tudjanak oldalirányban kimozdulni a helyükről.

Díszkertek kialakítása

Kevesen gondolnák, de a 0-8-as sóder nagyon fontos szerepet kap a díszkertek kialakításakor is, különösen olyan esetekben, amikor térkövezés is történik a zöldövezetben, hiszen hiába nem közlekednek járművek egy díszkertben, sokan ennek ellenére is ilyen típusú ömlesztett anyagot raknak fundamentumként a térkő alá. Sőt mi több, a díszkertekben gyakran használják ezt a terméket akkor is, ha a homok helyettesítésére van szükség.

Számos módon használható a sóder a díszkertek kialakítása során is

Különösen jó megoldás például akkor, ha egy műanyag tálcás kerti tó lefektetéséről van szó, hiszen nagyszerűen ágyazható vele az egyenetlen felület, de az erősebb kerti medencék alatti terület kialakításakor a 0-8-as sóder szintén egy olyan megoldásnak tekinthető, ami kiváló alapot biztosít a medence számára. Ezen felül minden olyan esetben jó megoldás a díszkertben, ahol megfelelő, stabil és jól szintezhető alap kialakítására van szükség, felületkialakításra azonban nem igazán ajánlott, illetve semleges megjelenése miatt nagyon ritkán kerül ilyen szerepkörbe.

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

Milyen problémákat okozhat egy háznál a nem megfelelően tömörített sóder alapréteg?

2024-03-25

A sóder egy sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, amiből nagyszerű alaprétegek is kialakíthatók.

Mire való a sóderágy a gyakorlatban?

2024-02-19

A sóder egy nagyon sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, így sóderágyként is gyakran alkalmazzák.

Járdakészítés betonból? Rengeteg ömlesztett anyag kell hozzá!

2024-01-19
A betonjárda elkészítéséhez sokkal több ömlesztett anyagra van szükség, mint azt elsőre gondolnánk. Lássuk, hogy miért!
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben