Kocsifeljáró térkőből vagy ömlesztett anyagokból?

Ha tartós kocsifeljáró építésén gondolkozunk, a térkő, a murva, de a kulé kavics is jó lehet. Hogy melyiket válasszuk?

Kocsifeljáró építése, de mégis miből?

Egy minőségi kocsifeljáró alapjaiban meghatározhatja otthonunk megjelenését, nem mellesleg a mindennapjainkat is megkönnyítheti. Megfelelő választás és kialakítás esetén ugyanis nem kell sárban járnunk az autóval, egy egyenletes murvás- vagy térköves felület pedig annyira látványos és modern összhatást képes kelteni, hogy az mind az esztétika, mind a hatékonyság tekintetében növelheti otthonunk értékét. Ehhez természetesen szükség lesz a megfelelő kialakításra, valamint arra is, hogy milyen alapanyagot választunk hozzá.

A megfelelő kocsifeljáróhoz például nem elég valamilyen ömlesztett anyagot borítani a csupasz földre, hiszen az se szép, se hatékony nem lesz. Ha igazán tartós és stabil feljárót akarunk, akkor annak minden esetben alapot kell ásni, mely választott alapanyag függvényében legalább 15-20 centiméter mélységű legyen, de bátran elmerészkedhetünk a 30 centiméterig is, ha nagyobb önsúlyú járművekkel mozgolódnánk rajta. Ebbe kerül a masszív alap, amit többféle ömlesztett anyag közül választhatunk ki.

Miből készüljön az alap?

Ha igazán stabil, évtizedek múltán is ideális megjelenésű, hovatovább tartós kocsifeljárót akarunk magunknak, akkor a megfelelő alap kiválasztásakor mindig valamilyen ömlesztett anyagban kell gondolkoznunk. Az egyik legkedveltebb ezek közül a murva. Előnye határozottan az, hogy nemcsak alapként, hanem mutatós fedőrétegként is szolgálhat, hiszen a fehéres, enyhén sárgás vagy szürkés megjelenése kertünk díszévé teszi, csak a kialakításkor figyelni kell arra, hogy melyik típusát választjuk.

Kocsifeljáró térkőből vagy ömlesztett anyagokból?

Alapnak ugyanis kifejezetten a vegyes szemcsenagyságú megoldás ajánlott, hiszen ilyen esetben a kisebb és a nagyobb méretű murvaszemek szinte tökéletesen összekapcsolódnak, sőt a murvapor is megtalálható benne, aminek jóvoltából a nedvesség hatására kis túlzással betonszilárdságú alap készülhet. A murvának ilyenkor masszív bedöngölésre van szüksége, de ha megfelelően beleült a kiásott földbe, akkor el lehet teríteni rajta valamilyen látványosabb, válogatott, kisebb szemcseméretű murvát fedőrétegnek, mely esztétikussága mellett néhány hónap alatt jól járható felületté alakul.

Az alapozás tekintetében egyébiránt gondolkozhatunk még más ömlesztett anyagban is. A kulé kavics például szintén ideális útalap kialakításához, sőt mi több, kifejezetten ajánlott olyan esetekben, amikor szükséges megőrizni az alap jó vízáteresztő tulajdonságait. Szintén szükséges a döngölés, hovatovább eljuthat akár a felső rétegig is, lévén a kavicsos felület nagyon szépen elegyengethető. Egyetlen hátránya, hogy komolyabb súly alatt mindig süllyedni fog, de nem biztos, hogy elég szilárd felület képezhető belőle, így érdemes inkább csak alapként alkalmazni, pontosan úgy, mint az andezitet, ami bár jó felületképző, feketés színe miatt mégsem alkalmazzák ilyesmire túl gyakran.

Mi kerüljön a biztonságos alapra?

Mint fentebb már kiemeltük, a kocsifeljárók felületére bátran elteríthetünk ömlesztett anyagot, de sokkal egyenletesebb és masszívabb, garantáltan süllyedésmentes felületet térkövezéssel kaphatunk (legfeljebb még aprólékosan bedöngölt murvával). Ehhez elengedhetetlen lesz, hogy már az alap kiásásakor gondoskodjunk a megfelelő szegélyek kialakításáról, ezáltal valamilyen betonelemekkel, lehetőleg friss betonba fektessük le a bejáró szegélyeit, majd a megkötés után álljunk neki az alapozásnak, és csak legvégül a térkő lerakásának.

Kocsifeljáró térkőből vagy ömlesztett anyagokból?

Ha a térkő mellett döntünk, ömlesztett anyagból még legalább homokra vagy finomkavicsra szükségünk lesz. Érdemesebb inkább a homok mellett dönteni, hiszen jobban ülepszik, könnyebb dolgozni vele, hovatovább az elkészült felület fugázására is tökéletesen alkalmas. A fentebb említett alapok, de főként a murva és az andezit természetesen akkor is tökéletes választás, ha nem térkőből, hanem betonból alakítanánk ki a felületet, hiszen ahhoz szintén ideálisan masszív alap képződik.

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

Milyen problémákat okozhat egy háznál a nem megfelelően tömörített sóder alapréteg?

2024-03-25

A sóder egy sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, amiből nagyszerű alaprétegek is kialakíthatók.

Mire való a sóderágy a gyakorlatban?

2024-02-19

A sóder egy nagyon sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, így sóderágyként is gyakran alkalmazzák.

Járdakészítés betonból? Rengeteg ömlesztett anyag kell hozzá!

2024-01-19
A betonjárda elkészítéséhez sokkal több ömlesztett anyagra van szükség, mint azt elsőre gondolnánk. Lássuk, hogy miért!
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben