Jó évet zárhat 2019-ben a magyar bányászat

Folyamatosan javul a magyar bányászat helyzete, de hosszabb távon nem biztos, hogy ez így is marad.

A magyar bányászat helyzete 2019-ben

A különféle családtámogatási lehetőségeknek, valamint az 5 százalékos lakásáfának köszönhetően Magyarországon elképesztő mértékű fellendülésben van az építőipar. Gyakorlatilag mindenki építkezik, aki csak teheti, és bár a helyzet egy-két éven belül várhatóan normalizálódik majd, azonban addig is rengeteg társágazat fellendül, így az előrejelzések alapján például az ömlesztett anyagokra való egyre nagyobb kereslet miatt – hiszen az építkezéshez többek között sóder és homok kell – nagyon jó évet zárhat 2019-ben a magyar bányászat.

Akár 10 százalékos bővülés is lehet

A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott Helyzetkép az iparról, 2018 című kiadványában az olvasható, hogy a tavalyi évben a hazai bányászati termelés mértéke 54 százalékkal, avagy rekord mértékkel haladta meg a 2017-ben rögzített adatokat. A Világgazdaság jelentése alapján pedig idén – ha nem is olyan rohamosan, de – tovább folytatódhat a növekedés, így az előrejelzések szerint 2019-ben akár 10 százalékos bővülés is várható a magyar bányaipartól, mely jelenleg a teljes honi ipari termelésnek alig fél százalékát teszi ki.

Jó évet zárhat 2019-ben a magyar bányászat

Érdekesség azonban, hogy ez az érték a KSH adatainál valójában lényegesen jobb, aminek az oka az, hogy a bányászati cégek általában rossz TEÁOR-besorolásban vannak rögzítve, a központi adatbázis ugyanis kizárólag a kőfejtés kategóriába helyezi ezt a tevékenységet. Mivel a helyzet 2020-ban várhatóan módosul – hála a KSH és a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat szakmai megállapodásának, illetve egy kapcsolódó kormányhatározat módosításának –, jövőre már sokkal átfogóbb és reálisabb képet kapunk a valós állapotokról, az előrejelzések szerint drasztikus növekedés társaságában.

Dobogós helyen a magyar homok- és kavicskitermelés növekedése

A szakmai beszámolók alapján a tavalyi esztendőben az általános anyagkitermelés 42 százalékos emelkedést produkált, de a kőkitermelés szintén 24 százalékkal emelkedett. A dobogó harmadik fokára ezen felül a homok és a kavics, avagy az építkezések legfőbb alapanyagai kerültek, melyek a kitermelés tekintetében 15 százalékos növekedést produkáltak.

Mindezzel szemben egyedül a széntermelés mértéke csökkent 2018-ban, aminek a hátterében leginkább az állt, hogy a kérdéses terület jövője és szabályozása rendkívüli mértékben függ a környezetvédelmi klímapolitikával. Mint ismert, a globális felmelegedés miatt az Európai Unió egyre szigorúbb törvényeket fogalmaz meg a témában, ezáltal a zöldenergia előretörése kedvezőtlenül hat a széntermelésre, noha ez Magyarországon még nem érzékelteti a hatását annyira, mint Európa nyugati részén. A honi energiaellátáshoz ugyanis még mindig jelentős mértékben hozzájárul a Mátrában termelt lignit, noha ennek ellenére is 2 százalékos csökkenés mutatkozott ebben a szegmensben. Mindezzel szemben jelentősen nőtt tavaly itthon a kőolaj és a földgáz kitermelése, ezáltal előbbi 16-, utóbbi 5 százalékkal a korábbi értékekhez mérten.

Az adatok hátterében számos, az iparágnak kedvező folyamat áll, így az eredmények emelkedése egyenes arányosságban nőtt az építőipar fejlődésével, az országszerte megfigyelhető infrastrukturális fejlesztésekkel, valamint a vasúthálózatok felújításával, melyek jelentősen megnövelték az ömlesztett anyagok iránti igényt. Az előrejelzések szerint az építőipar még jövőre biztosan óriási anyagigényt támaszt majd a bányák felé, ami a teljes ágazatnak óriási kihívást jelent.

Bár külföldi behozatalra nem lesz szükség egyik ömlesztett anyag tekintetében sem, ugyanakkor előfordulhat bizonyos esetekben átmeneti készlethiány, ami nem a nyersanyag kifogyásából, sokkal inkább a bányák kapacitásának problémájából fakad. A szakma ugyanakkor azt várja, hogy legfeljebb két éven belül, az 5 százalékos lakásáfa eltörlésével normalizálódik majd a helyzet, ami ezzel egyetemben természetesen a sóder- és homokárak ismételt csökkenésével járhat.

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

Milyen problémákat okozhat egy háznál a nem megfelelően tömörített sóder alapréteg?

2024-03-25

A sóder egy sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, amiből nagyszerű alaprétegek is kialakíthatók.

Mire való a sóderágy a gyakorlatban?

2024-02-19

A sóder egy nagyon sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, így sóderágyként is gyakran alkalmazzák.

Járdakészítés betonból? Rengeteg ömlesztett anyag kell hozzá!

2024-01-19
A betonjárda elkészítéséhez sokkal több ömlesztett anyagra van szükség, mint azt elsőre gondolnánk. Lássuk, hogy miért!
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben