Gondot okoz télen a sár? Ezekkel az ömlesztett anyagokkal védekezhetünk ellene!

A téli időszakban gyakran okoz gondot a sár? A megfelelő ömlesztett anyagok felhasználásával sokat tehetünk ellene!

Ömlesztett anyagok sáros földfelszínre

Míg a korábbi évtizedekben teljesen általános volt, hogy a téli időszakban havazott, addig manapság sokkal inkább a sok eső, a nedvesség, ebből kifolyólag pedig a sár okozza a legnagyobb problémákat a leghidegebb hónapokban is. A kiszámíthatatlan időjárásnak köszönhetően szinte minden évben van néhány nap télen, amikor nagyobb mennyiségű csapadék zúdul ránk, majd ezt követően hetekig csak sár van mindenfelé. Ez különösen azok számára jelenthet problémát, akik kertes házban élnek, és még nincs kialakítva semmilyen autóbejárójuk vagy járdájuk. Ilyenkor nagyon gyakori a sár megjelenése, ami utána hosszú hetekig okozhat gondot a közlekedésben.

Amennyiben elegünk van már a sárból, vagy rövid időn belül szeretnénk térköveztetni, esetleg betonoztatni a bejárót, de addig is szükségünk van egy jó megoldásra, akkor elengedhetetlen lesz némi ömlesztett anyag beszerzése, ami legalább átmeneti jelleggel orvosolja ezt a problémát. Hogy milyen ömlesztett anyagok közül válogathatunk, ami ilyenkor gyors megoldás lehet, és az esztétika tekintetében sem okoz csalódást? Ebben a cikkben összegyűjtöttünk néhány olyan, a Békás Logistic kínálatából is elérhető ömlesztett terméket, amelyek megoldást jelenthetnek.

Autóbeálló gyorsan? Hogyan csináljuk?

Amennyiben sürgős felszínstabilizálásra van szükségünk a nagy sár miatt, nincs idő és lehetőség sem arra, hogy tartós munkát végezzünk. Ilyenkor jellemzően valami gyors alternatívát kell alkalmazni, ami nem azt jelenti, hogy nem lehet esztétikus a végeredmény, azonban a tartósságról ajánlott lemondani. A megfelelő autóbeállónak például elengedhetetlen az alap, illetve az is, hogy oldalszegélyekkel biztosítsuk az ömlesztett termékek helyzetét, de ez ilyenkor nem opció. Hogy mit lehet tenni?

Az ömlesztett anyagot közvetlenül a felszínen elteríteni úgy, hogy egy kifeszített zsineg mentén dolgozunk, aminek köszönhetően egészen esztétikus megoldást kaphatunk, és az alapozás miatt sem kell aggódnunk, mert az első réteget a sár úgyis elnyeli, rögzíti majd. Érdemes tehát úgy kiszámítanunk az ömlesztett anyag mennyiségét, hogy legalább két rétegben kell dolgoznunk vele, az első réteg lesz az egyfajta alap, ami megfogja a sarat, majd két-három nap után erre kerülhet egy újabb felület, ami már természetesen meg is marad, illetve stabil felületet nyújt a közlekedéshez. Hogy két keréknyomot alakítunk ki, vagy inkább egy nagyobb kiterjedésű beállót készítünk, az csak rajtunk múlik, utóbbi könnyebb, előbbi viszont sokkal kevesebb anyagigénnyel rendelkezik és gyorsabban kialakítható, így ha a sár mielőbbi eltüntetésére van szükség, akkor ez lehet a jó alternatíva.

Lássuk azonban, hogy milyen ömlesztett anyagok közül válogathatunk ehhez?

Murva

A murva kétségtelenül az egyik legjobb alternatíva abban az esetben, ha a fentiekben körülírt helyzetekre keresünk nagyon gyors és hatékony megoldást. Egyrészről nagyon sokféle szemcseméretben elérhető, másrészről kiválóan tömörödik, harmadészt pedig fontos számolni az esztétikai jellegével is, hiszen ezen a téren szintén a legjobbat kapjuk tőle. Lássuk sorban ezeket a tulajdonságokat.

A szemcseméret tekintetében a bejáróhoz a legideálisabb a nagyobb szemű murva, de a legolcsóbb megoldás minden kétséget kizáróan az ömlesztett változat lesz, ami azért szerencsés, mert minden szemcsenagyság megtalálható benne, hovatovább még az úgynevezett murvaport is tartalmazza. Ezzel a háttérrel biztosított, hogy az elterített murvás felület megfelelően tud majd tömörödni, és nem okoz neki problémát az, hogy a nagy sárban esetleg elsüllyed, alap nélkül is kellően biztonságos hátteret adhat egy beálló számára.

A murva tökéletes választás a saras felületek megszüntetésére

Ezen felül a murva kifejezetten esztétikus megoldás is. Bár alapozás és oldalszegélyek alkalmazása nélkül nem lehet túl látványos kialakításban gondolkozni vele, ugyanakkor maga az ömlesztett anyag fehéres és szürkés jellege annyira kellemes hátteret adhat a felület számára, hogy dacára a gyors megoldásnak, határozottan feldobható vele az autóbejáró, sőt még a felület minősége és tartós jellege sem okoz neki gondot. Nyilvánvalóan tavasszal már nem tudjuk így hagyni a felszínt, ha mellette füves közeg van, hiszen a fűnyírást megnehezíti, de akkor a murva összegyűjtése, majd alapásással együtt való ismételt alkalmazása megoldást jelenthet a problémára – méghozzá tartós jelleggel.

Jó hír, hogy a murva zsákos kiszerelésben is kapható, ezáltal a szállítás, a depózás vagy a sár miatti elterítés kapcsán sem kell aggódnunk, hiszen gyakorlatilag kézben be tudjuk vinni a felhasználási helyére a zsákos murvát, majd ott apránként adagolhatjuk ahhoz, hogy mindig optimális hatást érhessünk el vele.

Bazalt

Hasonlóan előnyös tulajdonságokat lehet kihozni a ház körüli autóbejáró tartósításakor abban az esetben, ha valamilyen apró vagy közepes szemcseméretű bazalttal szórjuk fel a felszínt. A bazalt azért nagyon előnyös, mert ugyanúgy kiválóan tömörödik, mint a murva, ellenben kevésbé feltűnő, így a gyors megoldás ellenére sokkal könnyebb lesz esztétikusabban dolgozni vele, mint például a fehéres megjelenésű murvával.

A bazalt is változatos szemcsemérettel rendelkezik annak függvényében, hogy mire használnánk. Amennyiben jelentősebb sáros felületek stabilizálására van szükségünk, akkor érdemes inkább nagyobb típus mellett dönteni, hiszen ilyenkor már az első réteget is sokkal nehezebben nyeli el a földfelszín, illetve maximum két rétegben elegendő dolgozni vele. Természetesen akárcsak a murvánál, itt is vegyíthetjük a szemcseméreteket az optimálisabb hatás elérése érdekében.

A bazalt tökéletes választás a saras felületek megszüntetésére

Mivel a bazalt is tökéletesen alkalmas a hosszabb távú alkalmazásra, ezért a felszínre gyorsan leszórt, a sár ellen feltöltött felszínen összegyűlt ömlesztett anyagot tavasszal, amikor már felszáradt és megszikkadt a föld felülete könnyedén össze tudjuk gereblyézni, és egy kis alapásást, valamint szegélyezést követően fel tudjuk használni egy tartós bejáró kialakításához. Ennek köszönhetően ez a beruházás sem tekinthető pénzkidobásnak.

Sóder

Bár a murva és a bazalt kétségtelenül a legjobb alternatívák, ha sáros autóbejáró gyors stabilizálása a cél, azonban szükség szerint a sóder is megállja a helyét ilyen esetekben. Nemcsak olcsóbb alternatíva lehet, hanem több szempontból előnyös, lévén egyszerű vele dolgozni, szintén elérhető zsákos kiszerelésben, így nem kell a logisztika és a szállítás, valamint a helyére termelés miatt aggódni, ami sáros időszakban különösen nagy problémát tud okozni.

A sóderből leginkább az olyan típusú ömlesztett termék lesz a jó megoldás, amelyik nagyobb szemcseméretekkel is rendelkezik, ezáltal egy 0-24-es sóderrel például már nagyon ügyesen lehet stabilizálni valamennyi felszínt. Elegendő önmagában használva, de itt is fontos több rétegben, ezáltal legalább kettőben gondolkodni ahhoz, hogy a sár végérvényesen eltűnjön és ne okozzon problémát a téli szezonban.

Ami a sódernek nagy előnye az ára mellett, hogy egészen természetes összhatást kelt, így a fűben egészen tájazonos megjelenésű, így ha megfelelően besüllyedt, akár tartósan is megállhatja a helyét, különösen abban az esetben, ha kedveljük a rusztikus megoldásokat a kertben. A sóder ráadásul nem földes alapanyag, normál esetben – illetve néhány hónap alatt – nem tapad meg közte a sár, ezáltal a gyomnövények sem, amelyek esztétikailag, később pedig más tekintetben is komoly gondot okozhatnak.

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

Milyen problémákat okozhat egy háznál a nem megfelelően tömörített sóder alapréteg?

2024-03-25

A sóder egy sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, amiből nagyszerű alaprétegek is kialakíthatók.

Mire való a sóderágy a gyakorlatban?

2024-02-19

A sóder egy nagyon sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, így sóderágyként is gyakran alkalmazzák.

Járdakészítés betonból? Rengeteg ömlesztett anyag kell hozzá!

2024-01-19
A betonjárda elkészítéséhez sokkal több ömlesztett anyagra van szükség, mint azt elsőre gondolnánk. Lássuk, hogy miért!
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben