Erre figyeljünk oda, ha télen készítenénk murvás beállót

A téli időszakban kifejezetten nehéz földmunkát végezni és ömlesztett anyaggal dolgozni, de nem lehetetlen.

Munka a murvával a téli időszakban

A téli időszak általánosságban mindig a visszahúzódásról szól a legtöbb ember életében. Ez valahol egyfajta természetes folyamat, ami természetesen rendkívüli módon észrevehető a szabad ég alatt végezhető munkákon is. Beszéljünk akár földmunkáról, akár ömlesztett anyaggal történő munkavégzésről, a leghidegebb hónapok – dacára annak, hogy a klímaváltozás miatt manapság már nem feltétlenül olyan hűvösek –, mindig komoly próbatétel elé tudják állítani az embereket. Sajnos azonban egyre többen kényszerülnek arra, hogy a téli időszakban kelljen ilyen tevékenységeket megvalósítaniuk, így például murvás autóbeállót, parkolót vagy egyéb felületeket kialakítani, ami természetesen nem lehetetlen, viszont sokkal nagyobb fejtörést okozhat, mint a nagy nyári melegben.

Ennek az oka leginkább az, hogy a Békás Logistic kínálatából is megvásárolható murva bár nincs feltétlenül évszakhoz kötve a felhasználás tekintetében, azonban az esetek 99 százalékában kisebb-nagyobb földmunka szükséges ahhoz, hogy megfelelő minőségben és tartósságban el lehessen teríteni. Az emberek többsége ugyanis jellemzően éppen azért választja a murvát, mert látványos megjelenésű, kellően esztétikus felületek alakíthatók ki a segítségével, és nem csak a hatékonysága kielégítő. A téli időszakban azonban mindkét tulajdonság kapcsán találkozhatunk problémákkal, ezért az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány olyan tudnivalót, amit a murva kapcsán a leghidegebb hónapok tükrében tudni érdemes. Lássuk!

A fagy a legnagyobb ellenségünk

Amennyiben úgy határozunk, hogy a téli időszakban akarunk dolgozni a murvával, akkor jellemzően arra kell készülnünk, hogy a fagy lesz a legnagyobb ellenségünk. Ez nagy általánosságban minden ömlesztett anyagnál, és minden kültéri munkánál elmondható, így például betonozni sem szerencsés, ha úgy döntünk, hogy a téli időszakot választjuk ebből az alkalomból. Lássuk azonban, hogy konkrétan a murva esetében miért a fagyot tekinthetjük ellenségnek!

Megnehezíti a murva eldolgozását

Mint köztudott, a murva egy szemcsés ömlesztett termék, ami azt jelenti, hogy mérettől függetlenül kisebb-nagyobb sziklaszemekből tevődik össze. Ez alapvetően megkönnyíti, hogy lehetőségünk legyen elteríteni akár még különféle kézi szerszámokkal is. Néhány köbméter murvát például egy jó lapáttal és egy erősebb vasgereblyével nagyon könnyen el lehet egyengetni minden különösebb nehézség nélkül. Ez azonban nem feltétlenül igaz állítás abban az esetben, ha a téli időszakról beszélünk, hiszen ilyenkor a fagy alaposan keresztülhúzhatja a számításainkat. Hogy miért?

“Télen

Ennek az oka abban keresendő, hogy télen – még ha nem is mindig nyilvánvaló – a levegő nedvességtartalma jelentősebb, mint nyáron. Az állandó pára pedig behatol a legkisebb repedésekbe is, ami esetünkben a murvaszemek közti réseket jelenti. A víz ott megragad, majd a nagy hidegben gyakorlatilag egymáshoz tapasztja a szikladarabkákat. Ez akár olyan súlyos is lehet, hogy a kupacban elhelyezett murvát annyira megkötheti, hogy azt még csákánnyal sem lehet szétverni. Csákánnyal eleve nem is szerencsés nekiállni az ilyen műveletnek, hiszen tovább aprózódhat a murva, és azon túl, hogy kétszer olyan sok időt igényel ilyenkor az eldolgozás, ráadásként még balesetveszélyes is. Ha a murva megfagyott, mindig várjuk meg, amíg kiolvad, és ismét lehet egyszerű kézi szerszámokkal dolgozni vele. Nyilván kisebb a probléma, ha munkagépet fogadtunk a folyamathoz, hiszen annak nem jelent majd akadályt a fagyott murva, de egyéb esetben komoly fejtörést okozhat ez a dolog.

A fundamentum kiemelése is problémás

A fagyban azonban nemcsak konkrétan az ömlesztett anyaggal történő munka lehet rendkívül bajos, hanem az előkészületek is okozhatnak kellemetlen meglepetéseket, így különösen nagy gondot jelenthet a fundamentum kiemelése. Nyilván az enyhébb fagyok még nem kötik meg annyira a föld felszínét, hogy azt ne lehetne eldolgozni, de a tartós -5 Celsius fok alatti hőmérsékletek már teljesen megfagyaszthatják a földet, így azt kézi szerszámokkal biztosan nem tudjuk majd kellően megmunkálni. Márpedig a megfelelő minőségű murvázott felülethez elengedhetetlen lesz a kellően mély alap kiemelése. Még egy egyszerű járdánál is legalább 10 centiméter javasolt, de egy autóbeállónál ennek a sokszorosa sem árt, hiszen a murva alá még speciális, döngölhető és vízáteresztő réteg kialakítására van szükség, így például tömörített sóderre.

“Tovább

Nyilvánvalóan ilyen esetben is beszélhetünk kivételről. Példának okáért amikor munkagépet fogadunk azért, hogy a fundamentumot kiemeljük, akkor annak ritkán jelent akadályt a fagyott földfelszín. Természetesen ez is csak egy bizonyos szintig érvényes állítás, hiszen amennyiben napközben is -10 Celsius fok alatt maradna a hőmérő higanyszála – éghajlatunk alapján ez még előfordulhat a jövőben a papírforma szerint –, akkor a földfelszín akár több centiméter mélyen képes átfagyni, így azt már egy munkagépnek is igencsak nehéz felszakítania. Ami még gondot jelenthet, hogy a fagyott föld formálása nehéz, így nem ritka, hogy miután a felszín felenged, a murvázott felület megsüllyed vagy deformálódik, így különösen a nem túl vastag fundamentummal ellátott megoldások esetén érdemes lehet átgondolni a munka eltolását tavaszra, illetve egy melegebb időszakra.

Merthogy manapság kifejezetten enyhék a telek, így egyáltalán nem nehéz kifogni néhány olyan napot ebben az évszakban, amikor esetlegesen lehetőség van megfelelő minőségben dolgozni odakint. A jövőben alighanem egyre többször számíthatunk ilyen időszakokra, de már manapság sem annyira a hideg, mint inkább a sok eső okoz gondot télidőben.

Az enyhe idő is okozhat kellemetlenségeket

Itt fontos kiemelni, hogy a túlzottan enyhe időjárás sem túl szerencsés abban az esetben, ha a murvával szeretnénk dolgozni. Ennek az oka leginkább abban keresendő, hogy bár a fagy sem szerencsés – amint az a fentiekből kiderült már –, ugyanakkor a túl enyhe időjárás miatt a sok eső szintén okozhat kellemetlenségeket. A sáros talajon ugyanis legalább annyira nehéz, ha nem lehetetlen dolgozni, mint például a fagyott földfelszínen. Még nagyobb gond, hogy télen általában csökken a párolgás – hiszen kevés a napsugárzás és nincs túlzottan meleg sem –, ezáltal a földfelszín még akkor is sáros, illetve munkára alkalmatlan lesz, ha egyébként már napok vagy hetek óta nem esett az eső vagy a hó.

“Fontos

A sáros föld egyetlen előnye, hogy könnyebb megmunkálni, ezáltal egyszerűbb ásni és formázni, ugyanakkor hátulütője, hogy akár munkagéppel, akár kézi szerszámokkal dolgoznánk, a leendő felület körül garantáltan komoly kárt okozunk a felszínben, amit legkorábban általában tavasszal lehet csak helyreállítani, illetve szükség szerint füvesíteni. Különösen egy munkagép ugyanis azonnal látható nyomokat hagy maga mögött, a friss murvafelületen pedig éppen a sár miatt nem közlekedhet – részben az esztétika, részben amiatt, hogy ne kerüljön föld azt ömlesztett anyag közé, ami már tavasszal komoly gondot okozna a gyomnövények megtelepedése miatt.

Összegezve tehát elmondható, hogy a tél nem a legszerencsésebb időszak ahhoz, hogy a murvával dolgozzunk. Természetesen lehetnek olyan napok vagy hetek, amikor találhatunk hozzá ideális időpontot, ellenben sokkal szerencsésebb, ha inkább tavaszra vagy a nyári időszakra időzítjük murvás beállónk, parkolónk, illetve járdánk kialakítását.

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

Milyen problémákat okozhat egy háznál a nem megfelelően tömörített sóder alapréteg?

2024-03-25

A sóder egy sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, amiből nagyszerű alaprétegek is kialakíthatók.

Mire való a sóderágy a gyakorlatban?

2024-02-19

A sóder egy nagyon sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, így sóderágyként is gyakran alkalmazzák.

Járdakészítés betonból? Rengeteg ömlesztett anyag kell hozzá!

2024-01-19
A betonjárda elkészítéséhez sokkal több ömlesztett anyagra van szükség, mint azt elsőre gondolnánk. Lássuk, hogy miért!
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben