Autóbeálló kialakítása andezitből

Ha szeretnénk természetes, ámde mégis tartós alapanyagot választani autóbeállónk számára, az andezit jó döntés lesz.

Az andezitből készült autóbeálló

A kertes házban élők biztosan szembesültek már azzal a problémával gyepes bejáró és környezet esetén, hogy nagyobb esőzések alkalmával ez a közeg annyira felázik, hogy legfeljebb csak gyalogos közlekedésre lesz alkalmas. Ha viszont van autó a családban, és azt szeretnénk használni is, akkor a füvesített földfelületeken való közlekedés ilyenkor óriási kellemetlenségeket okozhat, hiszen a járművel már egy beállás után sártengerré változtathatjuk az egész udvart.

Különösen abban az esetben, ha annak még némi dőlése is van, mely elegendő ahhoz, hogy a jármű elkotorjon, és pillanatok alatt tönkre tegye a hónapokon át dédelgetett zöld gyepet. Ilyen esetben elengedhetetlenül szükség lesz valamilyen burkolóanyag alkalmazására. Ez lehet betonfelület vagy térkő is, azonban az egyik leggyorsabb és legjobb ár-érték arányt kínáló alternatívának valamilyen ömlesztett anyag elterítése tekinthető. Autóbeálló esetén például kiváló döntés az andezit, mely természetes árnyalatával és nagy teherbírásával a nagyobb súlyú járművek alatt sem vall kudarcot.

Mi az az andezit?

Az andezit egy vulkáni kőzettípus, amit szinte biztosan mindenki látott már valahol, azonban vagy összekeverte a bazalttal, vagy nem tudta, hogy konkrétan milyen kőzetről van szó. A legnagyobb mennyiségben ma már inaktív vulkánok környezetében található, emiatt hazánkban például rengeteg andezit van a Mátra, a Cserhát vagy éppen a Börzsöny közelében.

A kőzetet nyersen bányásszák, majd zúzást, azaz aprózást és osztályozást követően kerülhet a felhasználási helyére. Közvetlenül nem találkozhatunk vele az építőiparban, de tiszta alkalmazása nagyon gyakori például a ház körül. Többféle szemcsenagyság létezik belőle, ennek megfelelően az egészen apró darabok mellett találhatunk nagyobb méretű, fundamentumként is használható megoldásokat, vagyis az andezit akár önmaga alapja is lehet.

Autóbeálló kialakítása andezitből

Részben emiatt, részben rendkívüli tartósságának köszönhetően az andezit felhasználási lehetőségei rendkívül széleskörűnek nevezhetők. Nagyon jó döntés a legkisebb szemcseméret a járdákhoz, térkő alá fundamentumnak, nagyobb hézagoknál fugázáshoz, miközben a tartósság mellett a vízáteresztést is biztosítja.

A közepes szemcseméretű változatok a feljárók, a beállók, a parkolók kiváló felületképző anyaga, míg a legnagyobb darabok a vasúti töltéseken túl komplett mellékutak, nagyobb stabilitású beállók, illetve utóbbiak esetében fundamentumok képzésére egyaránt alkalmas. A leggyakrabban azonban az andezitből autóbeálló készül, az alábbiakban pedig el is mondjuk, hogy miként!

Így készül andezitből autóbeálló lépésről-lépésre

Első az előkészület

Gyakorlatilag bármilyen ömlesztett anyagot is választunk egy autóbeálló kialakításához, legyen az murva, bazalt vagy éppen a most tárgyalt andezit, az előkészületek mindig nagyon fontosak. Mérjük ki például a leendő autóbeálló méreteit, hogy honnan induljon, meddig tartson, milyen mélységben fusson.

Szerezzünk be a munkához idő előtt minden alapanyagot, így szerszámokat, erős lapátokat, vasgereblyét, nagy teherbírású talicskát, valamint ásókat is, ha nem gépi földmunkára bízzuk az alapásást. Merthogy egy stabil autóbeállónak megfelelő fundamentumra szintén szüksége van a szegélyezés mellett, erre azonban rövidesen visszatérünk!

Mennyi andezitre van szükségünk?

Minden ömlesztett anyag esetén problémát tud okozni a megfelelő mennyiség kiszámolása a rendelés előtt. A számításhoz fontos tudni, hogy pontosan mekkora autóbeállót tervezünk, illetve milyen mélyen szeretnénk elteríteni az andezitet.

Az ilyen felületek esetén legalább 20 centiméteres felső rétegre van szükség, azonban ha alapozáshoz is ezt az ömlesztett anyagot használnánk – csak éppen nagyobb szemcseméretben –, akkor máris 40 centiméterrel kalkulálhatunk, vagy terhelés függvényében még nagyobb értékkel. Az andezitet köbméterben tudjuk rendelni, egy köbméter ömlesztett termék pedig nagyjából 10 négyzetméternyi felület kitöltésére alkalmas nagyjából 10 centiméteres vastagságban.

Az alapozás

Ha andezit autóbeállót akarunk magunknak, akkor az alapozás nagyon fontos lesz azért, hogy kellően stabil felületet kaphassunk. Hogy fundamentumként mit alkalmazunk, az csak rajtunk múlik, lehet egyszerű sóder, úti murva, bazalt, de akár nagyobb szemcseméretű andezit is. Ami fontos, hogy legyen jó vízáteresztő réteg, illetve a felületek 10 centiméterenként kapjanak kellő döngölést, tömörítést.

Ez azért lényeges, mert így sokkal nagyobb teherbírású, jobban közlekedhető felületet kapunk, vagyis a járművek nem süllyednek bele a szemcsés anyagba, a végeredmény könnyen járható marad. Az alapozás azért is lényeges, mert ilyenkor nem tudnak gyomnövények és egyebek megtelepedni a beállón.

A szegélyezés

Részben utóbbit könnyíti meg a szegélyezés is.  Minden egyes ömlesztett anyagból készült autóbeállónál alapszabálynak tekinthető a megfelelő szegélyezés kialakítása, amihez a legegyszerűbb előre gyártott betonlapokat, direkt betonszegélyeket alkalmazni. Ezek jellemzőan a kiásott alapba, vagy közvetlenül mellé, egy sekélyebben kiszedett földlépcsőn kerülnek elhelyezésre, azonban nem elegendő pusztán leásni őket, ezeket az elemeket mindig friss betonmasszába kell tenni és rögzíteni, ami a későbbi masszív kialakítás miatt elengedhetetlen.

A szegély kialakításának a lényege leginkább az, hogy kellő profilt tudjon adni az andezit autóbeállónak, ezáltal kijelölhessük a segítségével a megfelelő határokat. Ezt már csak fel kell töltenünk a megfelelő rétegezés, illetve tömörítés mellett a kiválasztott ömlesztett anyagokkal. Fontos a megfelelő szegély ahhoz, hogy az andezit ne vegyüljön a környező pázsittal és egyéb felületekkel – ami komoly fejtörést okozhat fűnyírásnál és egyéb munkálatoknál –, de abban is szerepet játszik, hogy a beállón ne jelenjenek meg a gyomok, nehezebben kerülhessen bele föld, sár és egyéb idegen anyag, miközben a határolók tartást adnak az egész felületnek.

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

Milyen problémákat okozhat egy háznál a nem megfelelően tömörített sóder alapréteg?

2024-03-25

A sóder egy sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, amiből nagyszerű alaprétegek is kialakíthatók.

Mire való a sóderágy a gyakorlatban?

2024-02-19

A sóder egy nagyon sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, így sóderágyként is gyakran alkalmazzák.

Járdakészítés betonból? Rengeteg ömlesztett anyag kell hozzá!

2024-01-19
A betonjárda elkészítéséhez sokkal több ömlesztett anyagra van szükség, mint azt elsőre gondolnánk. Lássuk, hogy miért!
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben