A kisgyermekes szülők nagy örömére már ehető homok is van

Sok szülő rémálma, hogy gyermeke az önfeledt játék közben megeszi a homokot. Hamarosan azonban már ez sem lesz baj!

Az ehető homok lesz a legújabb őrület?

A kinti játékokat minden gyermek nagyon szereti, így kivétel nélkül imádnak csúszdázni, hintázni, kerékpározni, rollerezni, de mindközül kiemelkedik a legkisebbek körében a homokozás. Az egyik legősibb és talán legegyszerűbb kinti játék minden kisgyermekes család otthonának udvarán megtalálható valamilyen formában, és nemcsak a kicsik, a szülők is kedvelik, hiszen minimális rizikófaktorral rendelkezik, a veszélyforrások száma tehát a homokozók esetében mondhatni elhanyagolható.

Kivéve abban az esetben, ha a gyermek a sokszoros tiltás ellenére is beviszi a szájába a homokot – hiszen ezzel rengeteg kórokozót és parazitát juttathat a szervezetébe –, azonban rövidesen talán már ez sem lesz probléma, hiszen a világ másik felén elkészült a történelem első ehető homokja. Bár nem hangzik túl bizalom gerjesztően, sőt építkezésre sem alkalmas, de általános tulajdonságai és megjelenése teljesen megegyezik a hagyományos homokéval, csak éppen nem lesz tőle semmi baj, ha a szájába is lapátol valamennyit a gyerek.

A hobbihomok

A kisgyermekes városi szülők számára nagyon komoly fejtörést okoz, hogy gyermeküknek miként adják meg a homokozás örömeit saját kert nélkül úgy, hogy közben a kicsi biztonságban legyen a fertőzésektől, hiszen a játszótéri homokról köztudott, hogy egy idő után nem túl higiénikus, ezért szükség lenne legalább szezononként egyszer cseréltetniük a fenntartóknak. A panellakásban élő családok számára hoztak átmeneti megoldást az úgynevezett hobbihomokot tartalmazó készletek, melyek azon túl, hogy kifejezetten drága pénzért kerülnek a boltok polcaira, meg sem közelítik a valódi homok tulajdonságait.

Az építkezési homok enyhén nedves, jól tapadó sajátosságaival ellentétben a hobbihomok jellemzően színezett, erősen porzik, és inkább hasonlít sivatagi társára, de szájba vinni még ezeket sem szabad. Sőt mi több, a szabadba sem javasolt őket kivinni, hiszen vízzel érintkezve vagy nagy pára hatására csomósodnak, végérvényesen összeragadnak, tehát gyakorlatilag alkalmatlanok arra, hogy helyettesíthessék a valódi homokot. Hogy mi a helyzet ezen a téren az ehető homokkal?

Az ehető homok, mely rágóvá alakul

A kisgyermekes szülők nagy örömére már ehető homok is van

Lényegében ugyanaz, ha tehát gyermekünknek valódi homokozót szeretnénk építeni, még mindig maradjunk a közönséges folyami homoknál, hiszen a Yummy Sand névre keresztelt termék bár érzetre és a tapadás tekintetében sokkal jobban hasonlít a valódi homokra, de azért ez sem alkalmas arra, hogy tartósan tárolhassuk, ergo még egy év után is ugyanolyan jó móka legyen vele játszani, mint első alkalommal.

Az ehető homokot egy mexikói édesipari vállalat, a Delicrea álmodta meg, akik 80 grammos kiszerelésben árulják terméküket, méghozzá a legkülönfélébb színekben. A végeredmény nemcsak ránézésre, hanem tapintásra is teljesen olyan, mintha nedves homokot fognánk a kézben, ezáltal nagyszerűen formázható, nem tapad bele a műanyag homokozó formákba, építhető belőle homokvár csak éppen vízzel nem érintkezhet, mert akkor gusztustalan masszává alakul át.

Hogy mi történik azt követően, hogy a gyermek a szájába vette? Gyakorlatilag egyelőre éppen ez a célja a terméknek, ami inkább tekinthető egyszeri édességnek, mint többször is felhasználható játékszernek, lévén a homokszerű massza rágóvá alakul át. A mexikói gyártó mégis ragaszkodik hozzá, hogy terméke legalább annyira játékszer is, amit jól mutat, hogy a termékek csomagolásába kisebb homokozó formák, a higiénia jegyében pedig még egy csomagolt kis tálca is meglapul, hogy a gyerekek bárhol koszolás nélkül élvezhessék az édes homokozás élményét.

Mi azért inkább talán maradnánk a hagyományos homoknál, hiszen ennél jobb alternatívát még nem találtak erre az ősi kültéri játékra, melyre nemcsak a gyermekkorunk, hanem az építőipar is bátran támaszkodhat már évszázadok óta.

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

Milyen problémákat okozhat egy háznál a nem megfelelően tömörített sóder alapréteg?

2024-03-25

A sóder egy sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, amiből nagyszerű alaprétegek is kialakíthatók.

Mire való a sóderágy a gyakorlatban?

2024-02-19

A sóder egy nagyon sokoldalúan felhasználható ömlesztett anyag, így sóderágyként is gyakran alkalmazzák.

Járdakészítés betonból? Rengeteg ömlesztett anyag kell hozzá!

2024-01-19
A betonjárda elkészítéséhez sokkal több ömlesztett anyagra van szükség, mint azt elsőre gondolnánk. Lássuk, hogy miért!
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben